Projektek
ERASMUS+ '23
Az Erasmus+ project keretén belül 11 tanuló és 2 tanár töltött el 3 hetet Barcelonában. A tanulók a 9. a 10. és a 11. osztályosok közül kerültek ki, akik informatika ágazaton belüli képzésben vesznek részt iskolánkban. Voltak olyanok, akik már a másodjára vettek részt ezen a programon, de ők is találtak Barcelonában újdonságot. Ismét repülővel vágtunk neki az útnak, odafelé a repülőnk sajnos késett, így éjfélre értünk szálláshelyünkre a Hostelscat BCN-be. Szállás: Idén egy hostelben szálltunk meg, 3 szobában. A tanulók 2 db hatfős szobában lettek elszállásolva. Az épület maga közlekedési csomópontban helyezkedik el, közel van a metro és a buszmegálló. Ami ennél fontosabb volt számunkra, hogy Barcelona nevezetességei maximum 30 perc alatt elérhetők voltak. Béreltünk egész Barcelona területére szólt így az összes tömegközlekedést ingyen használhattuk. A tulajdonos egy nagyon kedves férfi volt aki több nyelven is beszélt, angolul anyanyelvi szinten, így nem volt nyelvi nehézség. Segítőkészségének hála, tudtunk komminkálni a helyeiekkel, és ha probléma volt, szívesen tolmácsolt nekünk. Étkezés: A turistaszálló gondoskodott a reggeliről, ami a magyaroknak “lightos”, de ott ez a megszokott: pirítós, szendvics valamint gyümölcslé. Melegétkezésként ebédre és vacsorára a tavalyihoz hasonlóan kontinentális kész étel volt. Mindenki kiválaszthatta, azon a napon, melyik ételt szeretné megenni. Hétvégenként a szomszédban lévő Bodega 1940 nevű étteremben vacsoráztunk. Itt megízlelhettük a spanyol ételeket és fogásokat. Munka: A tanulók remote work munkát végeztek a SkiArt nevű cégnek. Feladatatuk, egy Drupal weboldal migrálása volt egy új Wordpress alapúra. Három csoportot hoztunk létre aminek teamleader-e egy - egy fő volt. A munka során a régi oldalról kellett a cikkeket valamint képeket az újon “közzétenni”. A feladat megoldása nem okozott különösebb nehézséget. Az utolsó héten grafikai munkát kellett végezni, itt szükséges volt egy kis kutakodás és csapatmunka, hiszen még nem tanultak pixelgrafikus képszerkesztést. A fiúk PhotoShop-pal logókat szerkesztettek át, hogy méretük és kiterjesztésük megfeleljen az új honlapnak. Programok: Mivel a legtöbb diák most járt először Barcelonában, természetesen megtekintettük a “kötelező” nevezetességeket: tengerpart, Parc de les Cascades, Rambla de Mar, Cathedral Park, Arc de Triomf, Güell Park, Természettudományi Múzeum, La Sagrada Familia, Gótikus negyed és Ciudadele park. Voltunk olyan helyeken is ahol az előző évben nem pl.: Casa Mila, Mirador de Montjuïc, Olimpiai stadion, Mercado de La Boqueria, Montjuïc Cemetery és Poblenou Cemetery stb. Ismét szerveztünk játékot, a Parc del Laberint d'Horta-történelmi kertjének sövény labirintusából kellett minél előbb kijutniuk a gyerekeknek. A legelső szoborérintés a labirintus közepén és a leggyorsabb átjutás kategóriában versenyeztek, aminek jutalma egy-egy hamburger volt. A kézilabda sem maradhatott ki a kirándulásból, a Pick Szeged férfi kézilabda csapat játszott a Barcelona ellen. A srácok nagyon élvezték a meccset annak ellenére, hogy a magyar csapat kikapott.